Május elején Dr. Stephan Ackermann trieri püspök felfüggesztette Kentenich atya boldoggá avatási eljárását. Az indoklás szerint a felfüggesztés oka a két éve nyilvánosságra került vádak. Ezek ugyan a boldoggá avatási folyamatban résztvevők számára már több évtizede ismertek voltak, de ők ezt az egyházi szabályok szerint nem hozhatták nyilvánosságra. Ackerman püspök úr szerint ebben az új helyzetben a vádakat egy több szakterületről érkező, független és nyilvánosan dolgozó kutatócsoportnak kell megvizsgálnia, melyre az egyház boldoggáavatási folyamata nem alkalmas.

A közlemény hangsúlyozza, hogy ez a döntés nem jelent állásfoglalást a vádak igazságtartalma tekintetében.

Kentenich atya mindig azt szerette volna, hogy az őt ért vádakra nyilvánosan tudjon reagálni de még azt sem tudta meg pontosan, hogy mivel vádolják. Talán a most kialakult helyzetben a Schönstatt család megkapja azt a lehetőséget, melyre Kentenich atya hiába várt.

Idén Schönstatt második mérföldkövének 80. évfordulójára emlékezünk. Kentenich atya - amikor nem fogadta el a kínálkozó lehetőséget a koncentrációs tábor elkerülésére -, azt üzente a szabadulásért imádkozó Mariengard nővérnek, hogy „a kérésed teljesülése a Te kezedben van és minden schönstatti gyermekében.” Idén választott jelmondatunkat is alkalmazhatjuk erre a helyzetre, s tekinthetünk rá úgy, hogy mi is alkalmat kapunk, hogy „tudatára ébredjünk a kölcsönös sorsközösség rendkívüli erejének” s megpróbáljunk eleget tenni Szent II. János Pál pápa felszólításának: „Ti avassátok őt szentté!”

Kérdés, személyes észrevétel kapcsán keressétek Szabó Bálintot és Annát.

Szeretettel, Gertrud-Mária nővér, Török Péter és Orsi, Ther Tóni és Ágnes

Címkék: 
mások rólunk