A nők schönstatti mozgalma Magyarországon egyrészt az életből jött ösztönzésre, másrészt a schönstatti Mária-nővérek kezdeményezésére indult. A nővérek évről évre női lelki napokat szerveztek és erre hívták a nőket. A nagy érdeklődésre való tekintettel nemcsak Óbudaváron, hanem Budapesten, Pécsen, Sopronban is rendeztek ilyen összejöveteleket. Az összejövetelek anyagát aztán részben vagy egészen megkaphatták a résztvevők. Ennek nyomán alakultak az első anya-körök Keszthelyen és Budaörsön, amelyekben egyebek között a lelki napok anyagát dolgozták fel.
A nők induló mozgalmához kapcsolhatók azok a (kis)mama körök is, melyek részben vagy egészen a schönstatti lelkiség hatása alatt állnak.
A női lelki nap időpontjait a naptárunkban találják meg.
A lelki napokról kiadványokat is megjelentettünk, így ha nem tudtál részt venni, vagy később is el szeretnéd olvasni, amit hallottál, megvásárolható a:
kiadványaink oldalon