Kereszténynek lenni ma más valami, mint 300 évvel ezelőtt. Kentenich atya számára ez volt a kiinduló helyzet. Már fiatal korában megfigyelhette, hogy a keresztény forma kiüresedett. Látta, hogy ennek az üres formának az összeomlása már csak idő kérdése.

Kentenich atya az új embernek és közösségének a létrehozásában a Szűzanyára támaszkodott. Ővele akarta véghezvinni. Nagyon magas a cél. Az Szűzanyának kell az új ember létrehozásának csodáját végbevinni. Kentenich atyának az volt a benyomása, hogy a Szűzanya nagyon erőteljesen közeledett a rábízott fiatalok közösségéhez. Az előadásai nyomán a Szűzanya sok erőt adott a fiúknak, és Kentenich atya, aki nagyon szerette őt, megsejtette, hogy a Szűzanya szövetkezni akar ezzel a fiatal társasággal. A közeledő nehézségekben tervének igazolását látta. Arra a meggyőződésre jutott, hogy az a Szűzanya terve, hogy az új gyülekezőhelyüket, kápolnájukat kegyhelyévé választja és a rendelkezésükre bocsátja, odaajándékozza nekik a szívét, hogy az éljen bennük is, ami őbenne él, és így együtt létrehozzák az új ember csodáját, akit jellemez:

— szabad, erős személyiség;
— szívélyes szeretet az emberekhez;
— bensőséges kötődés Krisztushoz;
— egy lélekkel teli gyermekség az Isten előtt, Atyánk előtt.

Schönstatt alapítása tulajdonképpen 1914. október 18-ával kezdődik. Ekkor jöttek a fiúk a szünidőből vissza. A háború miatt tovább tartott a szünet. Ez az első alkalom, hogy a kis közösség a számukra átengedett és rendbehozott kis Szt. Mihály kápolnában gyűlhet össze. Ekkor Kentenich atya a közösség elé terjeszti azt a tervet, amelyet ő a gondviselő Istentől ellesett. Azt mondta: eddig nem értünk el sokat az önnevelésünkkel, mégis ebben a nehéz időben sokkal többet kell tennünk mint eddig. A magunkkal szemben támasztott követelményeket a legmagasabbra kell emelnünk! És ezt miért? Arra akarjuk kérni az Szűzanyát, hogy jöjjön közénk: hogy telepedjen le közöttünk, és egy kegyhelyes alapítson, egy olyan kegyhelyet, ahol az embereknek a belső átalakulás kegyelmét ajándékozza. Egy olyan kegyhelyet, ahonnan képessé teszi az embereket arra, hogy a saját személyiségüket kibontakoztathassák. Ahol segít az embereknek, hogy egy nagy szeretetnek az embereivé váljanak. Ahol az emberi szívekbe újra megszüli Krisztust. A Szűzanya arra hív bennünket, hogy növeljük a törekvésünket a nagyobb belső szabadságra és a nagyobb szeretetre. Azt szeretné, ha saját magunktól a legtöbbet követelnénk. Ajándékozzuk az Szűzanyának minden áldozatunkat, ami ezzel a törekvéssel jár. Kérjük őt, hogy szálljon ide le miközénk. A Tábor-hegyen az apostolok megtapasztalták Isten szeretetét. Ott akartak maradni és sátrat építeni (Mt 17,1-13). Hasonlóan tapasztalják meg a Szűzanya szeretetét is azok az emberek, akik odajönnek majd a szentélybe. Ez a mi szentélyünk legyen a mi Tábor-hegyünk, egy zarándokhely a közösségünk számára, de messze azon túl is. A Szűzanya alakítsa át a szíveket, hogy jobban tudjanak szeretni az emberek, és apostolokat neveljen ezen a helyen, akik harcolnak az Isten országáért. A Szűzanya itt háromszoros zarándokkegyelmeket szeretne odaajándékozni: a leli otthonosság kegyelmét, a lelki átalakulásét és az apostoli küldetés kegyelmét. Keresztényeket akar nevelni a jövő egyházának, de nem a mi közreműködésünk nélkül. Azt mondja ezért nekünk: hozzatok nekem hozzájárulásokat szorgalmasa a kegyelmi tőkéhez, nagyobb szeretet utáni törekvéssel. Ez az 1914. október 18-i előadásának tartalma. Így írta körül a jövő keresztényének a képét Kentenich atya, azét, aki tudatában van a többi emberrel szembeni felelősségének, aki imádkozását, munkálkodását, szenvedését odaajándékozza embertársiért, akinek otthona van az Isten szívében és apostolkodik.

A fiúk ezeket a gondolatokat fölfogták és elfogadták. Odaajándékozták magukat egészen az Szűzanyának. A fiúk komolyan vették a szövetséget, és Máriának adták az önnevelő munkájukat, eredetiségre való törekvésüket. Életük apostoli küldetést kapott. Kegyelmi tőkét gyűjtöttek, amelyből Mária oszthat és Mária ezt elfogadta.

A közösség növekedett. Először azokban a csoportokban, amelyeket levelezés útján alakítottak ki abban az időben, amikor ők kint voltak a harctéren, a katonaságnál és a kaszárnyában. A fiatal emberek a háborúban levelek útján tartották a kapcsolatot egymással. A négy év folyamán 18000 levelet írtak. Levélben beszélgettek arról, hogy hogyan kell életszentségre törekedni és apostolkodni. Nem együtt voltak, hanem szanaszéjjel a csatamezőkön. Némelyek valóságosan szentté váltak közben. Mások pedig kívülről csatlakoztak hozzájuk. A háború után a fiúk visszajöttek a kollégiumba. A többiek, akik az évek folyamán a háborúban váltak schönstattiakká, jelentkeztek. Kérdezték, hogy most mi van velünk. Kentenich atya várt, hogy a kezdeményezés náluk milyen erős. Újra és újra jelentkeztek. Akkor összefogta őket és egy szervezetet alakított. Ezzel kezdődött a Schönstatt-mozgalom. Kentenich atya 1919-ben, a háború után felmentést kapott és így most már csak ennek az alapításnak dolgozhatott. Az első időben csak fiatalemberekkel foglalkozott, később nők is csatlakoztak. A teológiát tanuló diákokból papok lettek és a nők csoportjából nővérek. Létrejött a Mária-nővérek közössége, egy modern női közösség, majd idővel szükség szerint a többi közösség is.

Igazi kegyhely lett a schönstatti kápolna.