EUROPA-FORUM 2009. május 8-10. Schönstatt

 

   Péntek este gyűltünk össze a Haus der Familie /családok háza/ épületében, 12 ország képviselői…Először, szerettünk volna gyökereinkre visszatekinteni, majd kapcsolatot teremteni alapítónkkal, Kentenich atyával. Ezért a Kockáztatni bátor kilencedet,- amit előző nyolc napban már otthon ki-ki imádkozott -   közösen fejeztük be, majd Kentenich atya gondolataiból olvastunk, s meggyújtottuk képe előtt a gyertyát.

    Ezt követően egy bemutatkozó kör vette kezdetét, ahol minden házaspár,  nővér és atya elmondta, milyen szép nemzetközi tapasztalatokra tett eddig szert. Színes szalagokkal jeleztük az egyes nemzetek kapcsolódását, minden színes szalag útja – mint a mi utunk is egymáshoz! – Szűzanyánkon keresztül vezetett, akinek képe a kör közepén helyezkedett el…

   Egy szép portugál imádsággal fejeztük be az estét, a légkör oldott és családias volt, annak ellenére, hogy 60 résztvevő ült a körben.

 

   Szombaton reggel angol nyelvű szentmisén vettünk részt az ősszentélyben, Pater Bryan – aki csak úgy sugárzott! - és a házaspárok csupa ismert énekkel örvendeztettek meg minket.

Délelőtt atyatanulmánnyal mélyítettük alapítónkkal a kapcsolatot, csoda, hogy 60 ember milyen fegyelmezetten és mélyen tudott együtt dolgozni!

Majd az előkészítő országok bemutatták kongresszusi terveiket, s a többiek értékes gondolatokkal gazdagították a már amúgy is szépen kimunkált terveket.

   Délután az egyes nemzetek elmesélték a nemzetközi előkészület 2011-13-ig esedékes rendezvény-ötleteiket.

   Este az alapító kápolnában kezdődött a találkozó legmélyebb része, ahol Kentenich atya sírja körül a 12 európai ország közösen imádkozott. Különösen szép volt, hogy az elmélkedést Horvátország vezette, akik első szentélyük szentelésére készülnek…

   Késő este aztán előkerültek a nemzeti specialitások, nagyon vidám, kötetlen együttlét vette kezdetét!

 

   Vasárnap délelőtt kis kapcsolatba kerültünk a világ-találkozóval, Gertrud-Maria nővér és mások beszéltek vetített képekkel kísérve, összeszedetten a találkozóról.

Arató-körrel zártuk összejövetelünket, ahol érzékelhető volt, ismét tettünk egy lépést, hogy EURÓPA EGY CSALÁDDÁ VÁLJON…

   A családok szentélyében egy igazi nemzetközi misével búcsúztunk egymástól, s végül minden házaspár kapott egy személyes „levelet” Kentenich atyától,  /alapítónk keze Karola és Herbert Frick voltak…/

   A szentély előtt körben állva,  énekelve, kezet fogva vettünk búcsút egymástól, s még maradtunk volna szívesen, DE  találkozunk 2010-ben!!!

 

   Nagy öröm és feladat volt, hogy egy ilyen rangos nemzetközi találkozó moderátoraként dolgozhattunk, köszönjük Szűzanyánk segítségét, hogy  a visszajelzések tükrében szépen sikerült! Hazánkat Alice és Kálmán, Erika és Károly képviselte…

 

Címkék: 
családkongresszus