Jubileumi év 2007. október 18-ától 2008. október 18-ig
Gondolatainkkal és szívünkkel vándorúton vagyunk és betérünk egy-egy pillanatra mindazoknál, akik az elmúlt 25 év alatt megfordultak a közösségünkben.
Úgy fordulunk Hozzátok, akikhez e soraink eljutnak, mint az Isten országának elkötelezettjeihez. Kentenich atya az Úr Jézus Krisztusból (az Ő tanításából, lelkületéből, példájából …) merítve, a mai korra alkalmazva tanította és élte ezt az elkötelezettséget – amit mi az ő tanításából és élete-példájából igyekszünk tanulni, ellesni: hogy minden mást felülmúlóan az Isten országát és annak igazságát keressük!
2008. március 2-án lesz 25 éve, hogy Tilmann atya találkozott
Magyarországon három magyar családdal. Ezzel lehetősége nyílt arra,
hogy megtapasztalja, érzékelje a Schönstatt iránti fogékonyságot. Ezen a
veszprémi estén elindult valami új itt Magyarországon, aminek a
következménye az a nagyszerű közösség, amelyet mindazok képeznek,
akik bekapcsolódtak az eszményre való törekvésekbe. Innen,
Óbudavárról nézve és áttekintve - meg persze megélve - olyasmit
tapasztalunk, ami előtt csodálva – néha megdöbbenve – állunk, a mi
emberi eszünkkel felfogni nem tudunk.
Ezért jubileumi évet szeretnénk tartani: elmélyülő, alapos, megújulásra
törekvő folyamatban fölkerekedni a következő negyedszázadba.
A jubileumi év 2007. október 18-ától 2008. október 18-ig tart.
A következő 6 hónap az előkészítés, a felkészülés ideje lesz. Már most
elkezdhetjük a visszatekintést: emlékezünk egy negyed századra, és az
előretekintést: készülünk a következő évekre, évtizedekre. Tervezzük,
alapozzuk a jubileumi évet.
A visszatekintés feltárja majd a sok ajándékot, melyet kaptunk mint egyes
személyek, házaspárok, családok, mint családok közössége, s mindazt is,
amivel a Jóisten általunk meg tudott másokat ajándékozni.
Az előretekintéshez három témakört javasolunk:
1. A lelki életünk mozgósítása, életszentségre törekvésünk
erőteljesebbé, határozottabbá tétele.
2. A képzőház már szerkezet-készen meglévő szárnyának teljes
elkészítése.
3. A fentiekből következően megtapasztalásokra teszünk szert, és az
eddiginél sokkal nagyobb mértékben bocsássuk ezeket, de az életünk és
törekvésünk minden más pozitív megtapasztalását is az Oázis lelkes és
rátermett szerkesztőinek, rajtuk keresztül a növekvő olvasótábornak a
rendelkezésére.
Kedves Családok!
Kérjük szépen, fogadjátok ezt az írásunkat a jubileumi évre való
felkészülés kezdeteként! Kapcsolódjatok be ki-ki személyes és családi
adottságainak megfelelően, eredeti módon, azaz igazi schönstatti módon
az előkészítésbe. A későbbiek folyamán igyekszünk bizonyos
rendszerességgel írni Nektek.
Óbudavár, 2007. március 28-án Szeretettel: Róbert és Rita