Biztosan sokan emlékeztek még, amikor 2019 tavaszán a KorSó házaspárjaival egyeztetve meghirdettük az óbudavári központunk, mint közös szívügyünk otthonosabba tételét.

A szobák örökbefogadásának gondolatával a lakrészek küllemének megújításához, csinosításához kértünk akkor segítséget.

Köszönjük imáitokat és lelki, anyagi áldozataitokat, melyeket Háromszor Csodálatos Anyánk bőségesen megáldott.

Az örökbefogadást követően két lakrész újult meg. Hálásan köszönjük a II. és a III. szövetségi évfolyamnak, hogy egy-egy lakrészt gondozásába vett, szépen felújított és berendezett.

Mivel egy-egy szoba felújítása házaspárként túl nagy áldozat, ezért szeretettel kérjük a további szobák felújításához a szövetségi és apostoli évfolyamok, régiók és csoportok segítségét. Szép lenne, ha közösen szívügyetekké tennénk óbudavári lelki és fizikai otthonunk állagának javítását és megóvását.

A lelki hordozás imáink és a korsóba tett áldozataink által valósul meg.

Ha van lehetőségetek és szívetekben vágyakozás, mint csoport, mint évfolyam, mint régió, kérünk, fogadjatok örökbe egy-egy szobát!

Szándékotokat Mészáros Zsuzsának jelezzétek, aki nyilvántartja a szobákat és örökbefogadóikat. Az örökbe fogadó csoport ízlésének megfelelően, Zsuzsával egyeztetve berendezheti, komfortosabbá, otthonosabbá, praktikusabbá teheti „szobáját”. (A szobákban lévő bútorzat cseréjét is kérjük, Zsuzsával egyeztessétek!)

Ha többen összefogunk, akkor biztosan szép és látható eredményt érünk el sokak örömére.

További tervünk, hogy jövő nyárra a kápolna alatt, az MHC házak mögötti elhanyagolt területet szeretnénk közös összefogással átalakítani. Terveink szerint az ott létesülő Mária–kertben kerülnének elhelyezésre az eucharisztikus házaspárok útja állomásai, s ez a levendulás, virágos kert elmélyülésre, házaspári beszélgetésre, pihenésre alkalmas hely lesz.

A Mária–kertben időtálló padokat helyezünk el, melyek központunk területén máshol (pl. szentmisék alkalmával) is használhatóak lesznek.

A csatolt képen a padok egy prototípusa látható. Arra kérünk Benneteket, hogy házaspárként, családként fogadjatok örökbe egy-egy padot és adományaitokat utaljátok át az egyesület bankszámlájára „Mária-kert pad” megjegyzéssel. (Egy pad anyagára 32.000 Ft.) Az egyes padokra az adományozó kedvenc Kentenich atya idézete kerül.

Hálásan köszönünk minden észrevételt, felajánlást, ötletet, áldozatot, imát, amelyet közös otthonunkért, az óbudavári Szentélyért és központért hoztok!

Köszönettel és szeretettel:

Az Otthonosság munkacsoport nevében: Németh Zoli és Nóri - Gál Szilvi

 

„Meg vagyok győződve arról, hogy ha mindannyian összefogunk, akkor valami igazán használhatót fogunk létrehozni.” (Kentenich atya)