A Magyar Schönstatt Család Isten akaratából sok nagyszerű és szentéletű elhunyt tag emlékét ápolja. Ozsvári Csaba egyházi ötvösművész egy azok közül a családapák közül, akik a schönstatti lelkiség útján igyekeztek a mennyei haza felé. Úgy érezzük, hogy Isten kijelölte őt arra a feladatra, hogy életét, életművét szélesebb egyházi közösség elé állítsa, és így, példájával, üzeneteivel segítse azokat, akik a házasság szentségében adták életüket Istennek.

Ozsvári Csaba Óbudaváron hunyt el 46 évesen, váratlanul, egy életfelajánló szentmise után. Élete a schönstatti szentelésben teljesedett be, halálát pecsétként értelmezi a közösség. Művészként többször is kifejezte, hogy kizárólag Istent kívánja szolgálni. Az Egyházat annak laikus tagjaként pedig forrón szerette. A szív mélységéből született, nemzetközi szinten híres alkotásai, és erényes, tiszta élete fontos üzeneteket hordoznak. Állhatatosan imádkozott a papokért, akiket odaadott életük miatt nagyon tisztelt, és minden erejével segített. Kérjük, imádkozzon velünk, hogy felismerjük Isten jeleit, és ha ez lesz az Ő szándéka, akkor Csaba boldoggá avatási eljárását elindíthassuk!


Ozsvári Csaba Magyar Örökség Díjat kapott

 Ozsvári Csaba március 23-án megkapta a Magyar Örökség Díjat.
Laudátor:                             Dr. Dévay Attila (sz. 1948) gyógyszerkutató, a PTE Gyógyszertechnológia és Biofarmáciai Intézet alapító igazgatója
Az oklevél szövege:           „… az arra méltó Ozsvári Csaba szakrális ötvösművészete Magyar Örökség”.
Átadó:                                  Juhász Judit újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia sajtófőnöke

Ozsvári Csaba + 2009. július 9.

„Örök szeretettel szeretett az Isten,

Felemelte arcomat a földről,

Felemelte és szívéhez vonzott!”

 

 

 

Megrendülten, a Mennyei Atya ölébe hajtva fejünket adunk hírt arról, hogy Ozsvári Csabát,

Oldalak