Élő koronám kilenced 7. hét
Ezen a héten különösen is hordozzuk imáinkban:
Lőw Gergely diakónus
Teológiai tanulmányait befejezte a Központi Papnevelő intézetben. 2019 szeptemberétől diakónus gyakorlatát tölti egy budapesti plébánián, valamint a Pázmány Péter Egyetem hittudományi karának doktori iskolájában tanul. Pappá szentelésére készül, ami 2020. június 13-án lesz Esztergomban.
Gergő egyik legkedvesebb imája:
A csend gyümölcse az ima,
az ima gyümölcse a hit,
hit gyümölcse a szeretet,
a szeretet gyümölcse a szolgálat,
a szolgálat gyümölcse a béke. (Teréz anya)
A Föld sója, a világ világossága
„Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való már egyébre, mint hogy kidobja és széttapossa az ember. Ti vagytok a világ világossága. A hegyre épült város el nem rejthető. És ha világosságot gyújtanak, nem teszik véka alá, hanem a tartóra, hogy világítson a ház minden lakójának. Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat!” (Mt, 5, 13-16)
A legnagyobb és legtökéletesebb jele Isten szeretetének az Ő Fia, Jézus Krisztus. Ő az örök Atya megismételhetetlen és teljes megjelenése. Benne és általa az emberiség megváltója Téged arra hívott meg, hogy légy a föld sója és a világ világossága.
Jézus jobban szeret téged, mint amire a legmerészebb álmaidban gondolni mersz. Az egyetlen valódi válasz egy ilyen szeretetre a személyes, feltétel nélküli viszont szeretet. Krisztusban egy valódi személyt szerethetsz, egy olyan személlyel lépsz kapcsolatba, aki meghalt és feltámadt több mint 2000 éve, aki mindig fiatal marad és örökké jelenvaló Egyházának közösségében. (Yourself, The Adventure, J. Kentenich)
„Eredetiségem isten ösztönzése. Más szavakkal, lelkem Isten által sugalmazott késztetése és irányultsága. Ha hűséges vagyok ehhez az eszményhez, elvezet Isten gyermekeinek szabadságára engem.” (J. Kentenich, 1927)
Ha egyszer Jézus Krisztusba fektetted bizalmad, nem veszítheted el az üdvösséget. „Ezért szenvedem ezt is, de nem szégyellem, mert tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne: elég hatalmas ahhoz, hogy rábízott kincsemet megőrizze addig a napig” (2Tim 1,12)