„ÉlesztŐ – Életre hívunk!” városmisszió - Budapest

Október 25–27-én második alkalommal rendezték meg az „ÉlesztŐ – Életre hívunk!” városmissziót Budapesten, amelynek bázisa a Villányi úton található schönstatti közösségi ház volt. Több ifjúsági közösség közel 40 fiatalja indult neki a városnak, hogy elvigyék az örömhírt az embereknek.

Magyar Kurír tudósítása

KH 50/1.évforduló

Október 23.-án, egy szép őszi délután sokan találkoztunk a KH-án (a Villányi út 3 szám alatt), annak megünneplésére hogy,  tavaly október 18-án 50 évre megkaptuk a Ciszterci rend jóvoltából Közösségi Helyet (Kedvenc Hely).

Beszámoló az Óbudaváron tartott első papi lelkigyakorlatról

Szept. 16.-20. között volt az első, papok számára szervezett lelkigyakorlat Óbudaváron. Két atya szeretetszövetséget is kötött. A papi körben világossá vált, hogy a Schönstatti Családmozgalom nagyszerű eszközzé vált arra, hogy megérintse és inspirálja az atyák szívét. A csütörtök esti „Utolsó vacsorán” tartott aratási kör során megmutatkozott, hogy a papok mennyi megerősítést vittek haza erről a lelkigyakorlatról a jó pásztori munkájukhoz.

„Egymásba írt szívek ünnepe” – Óbudavár, 2024. július 6.

2024. július 6-án Óbudaváron a Schönstatt lelkiségi központban közel háromszázan ünnepelték a kápolna alapkőletételének 20 éves jubileumát, Ozsvári Csaba 15 éves halálévfordulóját és az elkészült Mária-kert megáldását. Ezen az ünnepen mutatták be az épülő új szállásépület is.

Papp Ármin képei itt

Beszámoló a KH-majálisról

Pünkösdhöz kapcsolódóan május 18-án, szombaton majálisra vártuk az érdeklődőket a Budapesti Közösségi Helyre.
A Közösségi Hely (KH) a Jóisten és a Szűzanya nagy ajándéka fiataljaink és családjaink számára, amelyet igyekszünk élettel megtölteni.
Közösségünk tagjai először megismerkedhettek a hellyel, annak történetével, jelenlegi helyzetével, Péter atya, Geiger Andris és Reni, valamint Soós Viktor mesélt a Szentély bútorról, a felújításról és a Szentimreváros, a plébánia történetéről.

Házaspárok Útja ünnepe Püspökszentlászlón

Szeretettel hívunk Benneteket a Házaspárok Útja ünnepére 2024. május 25-én, szombaton, Püspökszentlászlón.

9.30-10.00    gyülekező, regisztráció
10.00-10.45  előadás:  Szili Zsolt és Ilus: Megölelni a kaktuszt 
10.45-11.15  házastársi beszélgetés
11.15 11.45  aratás
12.00            ebéd

Délután beszélgetés illetve a Házaspárok útja bejárása az arborétumban, vagy a hegyen.

Igény szerint gyermekfoglalkoztatást biztosítunk.

Ebéd ára felnőtt:1.800Ft, gyerek 900 Ft. 

Mária-kert kilenced

Szeretettel hívunk titeket egy kilenced imádkozására, mellyel a Mária-kert jelentésébe és mélységbe merülhetünk, ezzel életünket tisztábbá és Istennek tetszőbbé tehetjük.

Legyünk mi magunk is Mária kertje!  A kilenced részeit hetente küldjük, és a július 6-i óbudavári ünnepig tart. Készüljünk együtt lélekben, és legyünk együtt, ünnepeljünk együtt nyáron Óbudaváron!

A kilenced:

Majális a KH-n

Szeretettel hívjuk és várjuk a Schönstatt család minden tagját kortól és életállapttól függetlenül a fővárosba, a KH-ra egy vidám együttlétre. A program 11.30-kor kezdődik. Helyszín és program alább olvasható.
Regisztráció itt.

Örök szeretettel címmel kiállítás - Ozsvári Csaba alkotásaiból

Örök szeretettel címmel kiállítás nyílt Sárospatakon 2024.május 2-án a Szent Erzsébet Házban Ozsvári Csaba alkotásaiból,  az Eucharisztikus Házaspárok útja állomásaival közösen. A kiállítást megnyitja Köves-Kárai Petra művészettörténész és Ozsváriné Imri. A kiállítás 2024.augusztus 31-ig lesz megtekinthető.

Oldalak