Interjúk - velünk

Több interjút ajánlunk szeretettel a figyelmetekbe.

 

A Dietzel házaspár pedig a Schönstatt Mozgalomról mesélt:

 

Óbudavári építkezésünkről

Szeretnénk hírt adni az óbudavári építkezésünkről. Az alapvető tervek már évtizedek óta megfogalmazódtak, hiszen ezt a bővítést már az eredeti, a képzőház tervezésekor készült látványterveken is láthattuk. Óbudavári központunk infrastruktúrája ezzel lesz teljes. A Szűzanya gondoskodott arról, hogy szervesen növekedjünk.

NEK regisztrációval kapcsolatos információk a schönstatt-család számára

Kedves Schönttati Családok!

Készülünk egyházunk csodálatos ünnepére, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.
Schönstatt csoport kódja: IEC-J6ZW (így kerülhetünk egy szektorba)

A regisztráció lezárult, de csoportba még át lehet jelentkezni: emailen.

Gódány Rita

Úrnapján elhunyt Gódány Rita, a magyar Schönstatt Család alapító-házaspárjának tagja.
Visszaemlékezés itt olvasható, Papp Ármin fotói a temetésről itt láthatók.

Missziós kereszt szobor Óbudaváron 2021. júl. 4-én

A magyar Schönstatt Családközösség nagy örömmel készül az Eucharisztikus Kongresszusra. A házasság és az Eucharisztia kapcsolatában az Önajándékozás isteni gesztusát szemléli. Állomásokra bontott elmélkedés-sorozatot készít a ,,Házaspárok útja az Eucharisztia fényében” címmel 2021. július 4-én, amikor a Missziós Kereszt Óbudavárra látogat.

Nővér húsvéti levele

Kedves Családjaim!

 

Az alábbi linken elérhető egy film Kentenich atya életéről, melyet egy angol nővértársam készített.
A címe: „Valakinek előre kell mennie”.
Ez a film bemutatja, hogy Kentenich atyának élete során mennyi kihívással kellett szembenéznie. Mi is – igaz, hogy másként – sok kihívással találkozunk, ezért Kentenich atya élete mindannyiunk számára egy erőforrást és bátorítás jelenthet.

Házaspárok útja - Fertőszentmiklóson

2020.október 18-án avatták fel és áldották meg Fertőszentmiklóson hazánk új Házaspárok útját. Istennek legyen hála! Itt olvashattok róla cikket. 

Kápolnaünnep 2020 - elmarad

Sajnos a rendkívüli helyzetre való tekintettel elmarad a 15. kápolnaünnep. A családegyház új értelmet és lendületet kaphat: formáljunk lehetőséget a helyzetből. :)

 

Szeretettel hívtunk volna a Kápolnaünnepre, mely  2020. március 29-én, vasárnap lett volna, az óbudavári schönstatt kápolna felszentelésének 15. évfordulóján. Elmarad. Meghívó letöltése

KH oltár, Ther Tamás beszéde

Kedves Mindnyájan,

a meghívóban Réka azt hirdette ki ország-világnak, hogy beszédet fogok mondani. Komoly szó, hiszen végülis komoly dolog miatt vagyunk itt. Ha úgy tetszik, pénteken délelőtt néhányan összeszereltek itt a KHne egy új bútort. De azért ennél valamivel többről van szó! Erről a többről szeretnék szólni, kicsit belenyúlva a múltba, aminek - ahogy látni fogjuk - szép jövője ez a mostani jelenünk.

Furcsa, fordított kronológiát tudtam összeállítani, mégis azt remélem, hogy érthető lesz...

Induljunk, gyertek - Gertrud-Mária nővér beszéde a KH-n

 Kedves Schönstatti Atyák, kedves fiatalok, kedves budapesti Schönstatt Családom, ez nagy öröm nekem, hogy ma együtt ünnepelhetünk.
Mi történik?
Egy nagy esemény tanúi vagyunk. Mi történt?...

Oldalak