Még az égből is áldás hullott alá, esett az aranyat érő májusi eső, miközben Böjte Csaba 2015. május 2-án egy szép ünnep keretében felszentelte az Élet útja nevű, 18 állomásból álló meditációs utat a Szent Ferenc Alapítvány szovátai Szent József Otthonában.

Az Erdély TV összeállítása: https://www.youtube.com/watch?v=SDcSR40zIjc, készítette: Szabó Éva (a Hitélet c. műsor szerkesztője, műsorvezetője).

A kápolna alakú tölgyfalapokra egy-egy gondolat és kép van vésve a családról az ismerkedéstől kezdve minden sorsfordító eseményt érintve, ami egy házaspár életében bekövetkezhet. Új és új állomások érintenek meg mélyebben minket, attól függően, hogy utunkon éppen hol tartunk: Keressük leendő párunkat, szerelmünk a kezdeti lobogását éli, vagy feszültségek vannak köztünk, és megértésre vágyunk, vagy a mindennapi hajszában, taposómalomban „a nehéz hűséget” (József Attila) igyekszünk könnyűvé tenni egymás számára, vagy talán özvegyek lettünk, egyedül maradtunk? Éppen várjuk első gyermekünket, vagy próbáljuk az életre nevelni őket vagy már segítjük őket kirepülni a fészekből, vagy esetleg gyengülő, betegeskedő szüleinkről kell gondoskodnunk? Mi a jelenlegi feladatunk: az önnevelés, az otthonteremtés, a közösségépítés vagy a válságokkal, nehézségekkel való szembenézés?

Csaba testvér így fogalmazott: „Korunk nagy prófétája, Ferenc pápa legtöbb lelkipásztori munkája a családok megerősítésére irányul! Számára és számunkra is egyértelmű, hogy családok nélkül nincs fenntartható jövő, népünk, Egyházunk, mint oldott kéve szétfolyik, elenyészik! Az élet apró atomjai, elmúlással dacoló várai a családok, ahol szép és gyönyörűséges vállalni a létet! Családjainkért állítjuk fel a 18 állomásból álló, meditációs célokat szolgáló Élet útját szovátai gyermekvédelmi központunk udvarán!

Az út a Szent József Otthon, a Szűz Mária Otthon és a Gyermek Jézus Ház előtt kanyarog, és hiszem, hogy ha valaki imádságos lelkülettel hosszan járja, akár gyermekeink kezét fogva, ezeket az állomásokat, képes testben és lélekben megerősödni! A családos életre készülők vagy e célt már elértek testi, lelki tisztulását, újjászületését hivatott szolgálni egy kis füzet is, amibe az állomásokhoz A szeretet bölcsője című könyvemből válogattuk a gondolatokat. Az állomások mellett padok vannak, kis virágos kertek, ahol megpihenve megteheted a további életedhez szükséges pályamódosításokat, vagy akár meghozhatod életed alapvető döntéseit teremtő Istened, drága szeretteid, életed nagy feladatai mellett!”

Az Élet útja szervesen kapcsolódik Csaba testvér tevékenységébe is, mert ahogy hangsúlyozta: „a legfontosabb a megelőzés, hogy ne hulljanak szét a családok, ne kerüljenek el intézményekbe a gyerekek, ne legyen több szociális árva.”

A szentmise után erdélyi és magyarországi házaspárok meséltek arról, hogy családban élni jó: Bakó Marika bemutatta, hogy a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központban milyen programokat szerveznek a családok megerősítéséért. Máté Emilia rendkívül őszintén és megindítóan beszélt arról, hogy férjével való kapcsolata hogyan mélyült el, vált boldogabbá a Házas Hétvége segítségével. Magyarországról érkezett a Radnai és a Ther házaspár a Schönstatt Családok képviseletében, akik megosztották tapasztalataikat, hogy lelkiségük alapítója, Kentenich atya életpéldája, tanítása, a Szűzanyával kötött szeretetszövetség, a mindennapi élet a háziszentélyben, a közösségük által szervezett, házaspárok által tartott lelkigyakorlatok, „családnapok”, melyeken gyermekeikkel együtt vehetnek részt, milyen erőforrásként szolgálnak számukra.

Két nagyszerű előadást is hallhattunk: Kádár Annamária a családi életciklusokról, szükségszerű krízisekről és ezek megoldási módjairól mesélt idézve esküvői meghívójukból: „Egészen egyszerűen azt hiszem, hogy te meg én szeretjük egymást. Földi módra, tökéletlenül.” (Bergman). Uzsalyné Pécsi Rita a gyermeknevelésről beszélt: „Akarom a jót és teszem a rosszat” – Miért van ez így? Bár újszerű és komoly gondolatokat osztott meg velünk, olyan élvezetes stílusban tette, hogy mondandóját a hallgatóság kacagása kísérte.

Nem új keletű a Házaspárok útja, a Schönstatt Családmozgalom óbudavári központjában létesült az első, azóta ennek mintájára több helyen is épültek hasonló utak. Örvendünk annak, hogy Erdély földjén is gyökeret ereszt és talán tova terjed ez az út, amire oly nagy szükség van, különösen ma, mikor azt halljuk, látjuk, hogy a házasságok válságban vannak.

Kívánjuk mindannyiunknak, hogy társunkkal beszélgessünk egy jót az úton, kapjunk új lendületet, erőt, bátorságot a mindennapokhoz, friss szemet, hogy jobban tudjuk értékelni azt, akit ajándékba kaptunk egy életre.

cím: Szent József Otthon, Szováta, Sómező utca 22.

Fotók az eseményről:
Molnár Lehel fotói
Horváth Zsolt fotói

Karikó Éva

Címkék: 
házaspárok útja, hírek