Szövetség Kentenich atyával

Kentenich atya élete olyan példa számunkra, hogy az ő követéséért való fáradozás segít Krisztus valóságos követőivé válni a legújabb korban. Tanítása egyfelől mélyen gyökerezik Krisztus tanításában, ahogy azt az evangéliumok közvetítik, másfelől hitelesen alkalmazza Krisztus üzenetét a mai kor viszonyainak megfelelően.

Endrédy Gabó: Idegenvezetés Óbudaváron 2110-ben


 Szeretettel üdvözlök minden kedves egybegyűlt érdeklődőt  2110 nyarán itt Óbudavár Cityben, a Magyarországi Schönstatt Centerben az egykori kápolnánk alapkőletételének 105. évfordulóján. Mint tudjuk, azóta Bazilikává nőtte ki magát kis templomunk, hisz a Szűzanya segítségével létrejött 4 millió magyar háziszentély lehetővé tette ezt.

Tehát idén, azaz 2110-ben méltán ünnepelhetjük Szentélyünk 105. születésnapját!

Az Atya-jelkép Magyarországon

Vendégül láthattuk Magyarországon a Kentenich atya által az Ősszentély számára ajándékozott Atya-jelképet, mely az örök Atyát és Kentenich atyát képviselve járta a családok háziszentélyeit, kézről kézre adva.

Kahlenbergi szignál: az európai együttműködés folytatódik


 

 

   2010. január 29 és 31 között  találkoztak utoljára a MIDILI-program keretében hét országból kilenc szervezet képviselői Bécsben a kahlenbergi Schönstatt Központban. Munka-hétvégénk nagyon intenzív volt.

Egyik csoport összegezte az együtt töltött 20 hónapos projekt-időszakot, a másik a projekt-dokumentáció internetes oldalával foglalkozott ( www.midili.eu )

Röviddel azelőtt sikerült megoldani a kelet-európai különleges betűk beállításának problémáját.

Suttogó - Európai Családkongresszus

Pünkösdkor lesz Schönstattban a harmadik Európai Családkongresszus…

Mottója: „ A szeretetben összekapcsolódva Veled”

 

 

   Kilencven család vesz részt Európa 17 országából a kongresszuson. A találkozó a schönstatti családmozgalmak európai együttműködése keretében jön létre. És ez valami olyasmi, mint a „suttogók” találkozója…Miért?

 

Új nemzetközi tapasztalat

 

Európai Családkongresszus 2010. Pünkösd

 

 

Ima - Európai Családkongressus készületére (május 6-12.)

Május 6-12. csütörtöktől

    8. TIZENKÉT CSILLAGGAL KORONÁZVA

Szent János Patmosz szigetén ilyennek látta Máriát, ilyennek írta őt le a Jelenések könyvében. Mária csillagkoronával felékesített Királynő. A trónja Jézus Krisztusé, a világ királyáé mellett áll. A szeretete hatalom. Amikor az emberek átadják magukat neki, amikor bíznak őbenne, Mária egy királynő nagylelkűségével segíti őket, ugyanakkor kimutatja irántuk a királynő irgalmát is.

 

Ima - Európai Családkongressus készületére (április 22- 28.)

Április 22- 28. csütörtöktől

    6. KÍGYÓN TAPODVA

Isten először a Paradicsomkertben szólt a nagy, győztes asszonyról, aki lábával széttiporja a kígyó fejét. A Jelenések könyvében pedig Szt. János a sárkánnyal vívott harc közben ábrázolja ezt az asszonyt. Ő az ördög nagy ellenfele. A sátánnak sohasem volt hatalma felette. Ő a maga bűntelenségében áll előttünk, az áteredő bűntől és következményeitől mentesen – minden személyes bűntől mentesen.

 

Oldalak